Nyájas olvasóink! Megtörtént az elkerülhetetlen: hazatértünk a messzi keletről. Persze hazatértünk szomorú napja már múlt vasárnap felvirradt. Azóta azonban az akklimatizálódással és az elmaradt munkák bepótolásával töltöttük drága időnket. Akklimatizálódni kell: hozzá kell szoknunk, hogy az ecseri piacon már nem tudunk 600 forintért hamis rolexet vásárolni, hogy a vodka itthon fejfájást okoz, valamint hogy Mr. Tumuldzi nincs itt, hogy két nap alatt összetákolja a négyes metrót. El kell azonban mondanunk, hogy utazásunk kellemetlenségeinek nagy része a hazaútra lett besűrítve, amit megpróbálunk pozitívan felfogni. Elvégre mégiscsak jobb, ha elkeverik az ember csomagját a repülőtéren, mintha Ulánbátorban cserélték volna el a túrahátizsákunkat egy batikolt, nemezből préselt, juhsajttal teli batyura.

Pekingnek a repülőtérre menő metróvonalról intünk búcsút, amelyről még egyszer megszemlélhetjük a toronyházak között gomolygó isteni szmogot. Ekkor még nem tudjuk, de füstben egy időre nem lesz részünk. Amint ugyanis becsekkolunk az "Internatonal Flights + Taiwan, Macao, Hongkong" feliratú, a politikai humorérzék teljes hiányáról tanúskodó kapu alatt a morcos, minden második utast falhoz állító stewardesseknél, és áthaladunk a kínai vámtisztek során - akiknek munkáját az erre a célra szolgáló gombokkal helyben lehet értékelni - kiderül, hogy a reptéren sehol nem lehet rágyújtani. Ez kicsit csalódást jelent, még akkor is, ha közben 800 forintért lehetne egy karton cigarettát megvenni. 

Az Aeroflot járata viszont kimeríti a keleti kényelem fogalmát. A hét és fél órás repülőút alatt két nagyon igényes, háromfogásos meleg ételt kapunk, Peti megnézi az Avatart, én pedig pókerezéssel és az új Audrey Tautou-filmmel ütöm el az időt. Közben néha megszemléljük az alattunk kanyargó szibériai folyókat. Bár a repülőgépen magas az egy négyzetméterre jutó trikós, aranyláncos orosz tahók száma - egyikük a tízkilós kézipoggyász egy törékeny kínai nőre történő ráejtése után is csak bután tud nézni - kellemesen eltelik a Moszkváig tartó út.

A seremetyevói reptéren újabb átvilágítás és útlevélellenőrzés, hátha a gépen kapott kólából és hűsítőkendőből időközben sikerült egy csőbombát összeeszkábálni. Mindez természetesen az oroszokra annyira jellemző udvarias, kedves és hatékony módon zajlik (a szarkasztikus hanglejtés szabadon ideképzelhető). Pozitívum viszont, hogy a reptéren mindenhol rá lehet gyújtani. És tényleg: a hat órás várakozás végére Seremetyevó egyetlen nagy falusi kocsmává alakul kigombolt ingben a jó öreg C-19-et szívó muzsikokkal és a reptéri bárokban a narancslevet kisbutykosban hozott vodkával az asztal alatt feljavító társaságokkal. 

A vámmentes boltban még kerül a kosárba néhány üveg vodka és pár sokat ígérő, matrjoska-baba alakú csokoládé. Az orosz boltosok nyilván arcra meg tudják mondani, kivel lesz probléma a gépen, mert én a beszállókártya és az útlevél teljes hiánya ellenére is megkapom a vásárolt árut, Petit viszont a beszállókártya előteremtésére kényszeríti a katonás eladókisasszony. Mivel a gépünk késik, az időt ezután sörözéssel és a reptéri resti "the best sandwiches" kategóriában árult szendvicseivel ütjük el. Nekem különös boldogságot okoz, hogy a rádióban játszott számok közül felismerek egy tizenhárom éves orosz diszkóslágert, amelyet annakidején kisgimnazistaként poénból megtanultunk az osztálytársaimmal. 

A Malév-gépre való felvánszorgást követően már sima utunk van haza, egészen addig, amíg Ferihegyen ki nem derül, hogy csomagjaink valahol az éterben keringenek, vagy a seremetyevói hordárok prédáivá váltak. Ekkor, este 11-kor (pekingi idő szerint másnap hajnal 5-kor) azonban ezen már csak mosolyogni van kedvünk. Később aztán szerencsésen meg is kapjuk a táskákat, persze ettől még nekem vicces volt egy váltás ruhával három napot kibírni Budapesten. A reptéren Gergő barátunk vár minket, aki abban a megtiszteltetésben részesül, hogy az ő gépjárművében töltjük el e hatalmas utazás utolsó kilométereit. Vonat, repülő, és végül autó. És persze ezek között a fél világ.

Ezzel persze még nem zártuk le a blogot teljesen: hamarosan összegző posztok jönnek Petitől és tőlem külön-külön, végül pedig egy számvetést is csinálunk, ezzel segítve azokat a bátor kalandorokat, akik a nyomunkba szeretnének lépni. 

Addig is az elmaradt képek:

Irkutszk - Ulánbátor | Ulánbátor | Ulánbátor-Peking | Peking 1 | Peking 2