Hosszú idő, több mint három hónap óta nem volt új bejegyzés a blogon, aminek oka elsősorban az volt, hogy nem is volt sok dolgunk az út intézésével. Májusban némileg módosítottunk az útiterven: egy nappal előbb indulunk, hogy így két napot tölthessünk Moszkvában és a sarlókalapácsos hostelben. Peti meg is vette a moszkvai jegyeket, így abba az örömteli helyzetbe kerültünk, hogy van egy jegyünk Budapestről Moszkvába, valamint egy Pekingből Budapestre. Már csak a kettő közötti rövidke útvonalra kellene valahogy utazási igazolványt szerezni.
És ha már igazolvány, májusban ráeszméltünk, hogy a vízumügyintézés valószínűleg mégsem lesz olyan gyors és sima ügy, mint azt hittük. Nem először követem el ezt a hibát egyébként: jól emlékszem, hogy öt évvel ezelőtt, amikor egy ukrajnai ladás kalandtúra előtt bementünk az ukrán követségre tanácsokat kérni, arra számítottunk, hogy a követ vodkázás és baráti hátbaveregetés után a rendelkezésünkre bocsát egy sérthetetlenségi papírlapot, mint annakidején a kisvakondéknak. Mondanom sem kell, csalódnunk kellett. Ami a vízumot illeti, kiderült, hogy a legnagyobb probléma az idővel van. Július közepéig már egyikünk sem tölt annyi időt Magyarországon, ami elég lenne ahhoz, hogy kényelmesen megoldjuk ezt, külföldön, külön-külön pedig bonyolultabb.
Első lépésként azt vizsgáltuk meg, mit lehet együtt elintézni. Nos, Budapesten utazási irodák foglalkoznak kínai és orosz vízum kiadásával, mongollal viszont senki. Ezúton is szeretnénk jelezni ezt a piaci rést, bár valószínűleg a magyar gazdaság növekedését nem ezzel az ötlettel indítjuk be. A kínai és orosz vízum intézéséhez a Rusturizm.hu irodát választottuk, azért, mert Oroszországba ingyen meghívólevelet adnak, amit egyébként a hostelen keresztül kellett volna elintézni. Azért, hogy a pöcsétes papírt minél előbb a kezünkbe (illetve a paszportunkba) nyomhassák, hazajuttattam az útlevelem, néhány meghatalmazást, valamint a kitöltött és aláírt vízumkérő papírokat, hogy Peti néhány hetes budapesti tartózkodása alatt intézkedhessen.
Sajnos a vízumhoz igazolni kell az útitervet, a blogot meg nyilván nem fogadják el, szóval nagyon kellenének már azok a vonatjegyek. A pártállami gyomorideg úgy érzem, ott lesz bennünk az út alatt. Úgy döntünk tehát, hogy a Moszkva-Irkutszk jegyet DHL-lel hozatjuk, így június 20-áig biztos Pesten van. A szemüknek már hinniük kell a követség Akakij Akakijevicseinek is. Ez tehát elvileg sínen van (értitek, sínen, möhöhö). Azonban újabb problémák merülnek fel. A kínai követségen az iroda elmondása szerint egy kicsit katonásabb az ellenőrzés, és hiába mutatjuk meg, hogy mi elhagyjuk Kínát repülővel, ők azt is látni szeretnék, hogy mikor utazunk be, különben nem hiszik el. Lehet, hogy a titkosszolgálat azóta körülnézett, a biztonság kedvéért, hogy nem vagyunk-e már most ott. A DHL-trükk azonban itt nem fog működni, ugyanis az Ulánbátor-Peking vonatjegyet nem szállítja ki a DHL. Nem vagyok meglepve, a DHL nagy cég, de jurtás lovasaik lehet, hogy nekik sincsenek. A baj az, hogy a jegyet Ulánbátorban kell majd felvennünk, ami már önmagában kicsit bizonytalanná teszi a történetet - szinte már látom, ahogy számoljuk le a korrupciós tögrögöket a VOR-kiskosztümös pénztáros kisasszonynak - de még ennél is aggasztóbb, hogy nem tudjuk, mi lesz a kínai vízummal. Ez a sztori még a levegőben lóg, szóval senki ne várjon csattanót. A megoldást már látjuk, de egyelőre nem árulhatom el. Mondjunk csak annyit, hogy teljesen legális.
Úgy véltük, hogy amíg az orosz DHL UAZ kisteherautója lefékez a jegyekkel Peti háza előtt, intézzük a mongol vízumot. Ez sem volt sétagalopp. Hosszas telefonálgatás után sikerült elérni a budapesi mongol követséget, ahol egy némileg kevéssé informatív hölggyel oroszul és tört magyarul folytatott társalgás után sikerült tájékozódni a vízumigénylés részleteiről, meg hogy lesz majd szükség "evróra". De a többi mesélje el Peti, aki személyesen élhette át első vízumunk megszerzésének csodáját:
"A követség meglehetősen vicces benyomást keltett az elején. Fent van valahol a 2. Kerületben a hegyen.
Egy szép villa egy nagy kertben, ahol mindenféle rövidgatyás, vietnami papucsos emberek mászkálgatnak, szinte senki nem tud semmilyen nyelven, 1-2 kivételtől eltekintve.
Bent kb 5 perc alatt találtak egy nagyon kedves hölgyet, aki tudott magyarul és nagyon segítőkész is volt. Addig elolvashattam a különböző utazási irodák ajánlatát, amik mongol állampolgároknak olcsó repjegyeket kínálnak Ulánbátorba.
Az előtérben leülve ki lehetett tölteni a papírokat, ahol jött a meglepetés h kellene valami referencia ember Mongóliában, vagy vmilyen meghívólevél. Mondjuk tényleg nagyon rendes volt a nő.
Eközben még több papucsos, rövidnadrágos mindenhol cigiző ember sétált el, és mindenki abszolút jól érezte magát. Rajta kívül, az ott töltött másfél óra alatt egy ember akart még vízumot csináltatni, ezen kívül volt két mongol ügyfél, akik nem tudom mit intéztek, és kb 15 alkalmazott, akik láthatóan borzasztó jól érezték magukat és lazultak a napsütésben.
Mint mondtam a hölgy nagyon kedves volt, folyamatosan beszélt a belső irodában ülő Konzul Úrral, és segített a dokumentumok kitöltésében h ne legyen baj. Én a Konzul Úrhoz csak a legvégén, a fejenként 60 € befizetése után léphettem be a lepecsételt papírokkal.
Itt már csak egy probléma merült fel. Teljesen ledöbbentek, h az ő csodás országukban csak két napot akarunk tölteni, és hogy ahhoz tranzit vízum kell. Hiába mondtam h megállunk egy napra Ulánbátorban, nem akartak hinni. Utána mutattam nekik a kinyomtatott útitervet. Úgy már hittek, de nagyon csóválták a fejüket, hogy ennek így mi értelme. De elvileg keddre van egy vízum az útlevelünkben."
Miközben Buddha és Bacchus e közös kis templomában zajlott az élet, én sem unatkoztam. Mivel kiderült, hogy a vízumhoz bizony kell meghívás, mézes-mázos szavakkal próbáltam rábeszélni mongol szállásadónkat, hogy adja meg a teljes becses nevét (nem tudom, betűztetek-e már mongol nevet, ha nem, próbáljátok ki, szórakoztató). A patinás, vélhetően Batu kán óta viselt és bonyolított mongol név elhangzása előtt kb. 10 perces győzködésre volt szükség, ugyanis a hölgy jobban vélte tudni a vízumszabályokat a Konzul Úrnál. Ezek a percek természetesen újabb súlyos eurókkal terhelték meg roskadozó költségvetésünket. Hogy jól állunk-e? Állhatnánk rosszabbul is. De az idő pörög, mostantól a blog is jobban fog, hiszen még öt hét, és indulás!
